“Ki korán kel aranyat lel”- szól a magyar közmondás. Még milyen szerencse, hogy február 15-én a kollégiumi csipet csapatnak nem kellett hajnalban ébredni ahhoz, hogy igazi aranyat foghasson a kezében (de erről majd később). A kollégista tanulók egy 15 fős csoportja Desics Júlia tanárnő és Galambos tanár úr kíséretében egy újabb izgalmas kalandra kerekedett fel, azzal a céllal, hogy pénzügyi ismereteiket tovább gyarapítsák. Nem csoda hát, hogy útjuk a Széll Kálmán tér közelében fekvő Pénzmúzeumba vezetett.

A kapun belépve, már a bejáratnál elhelyezett robotok ámulatba ejtették a diákokat: nem csak cukiságukkal, de rendkívül mulatságos táncukkal is szórakoztatták a múzeumba érkezőket. A jó hangulatról (természetesen Galambos tanár úr humorán kívül) egy kedves múzeumpedagógus gondoskodott.

A tárlatvezetés először a virtuális bankkártyák aktiválásával kezdődött, így a diákok interaktív eszközök segítségével ismerhették meg a pénz történetét, működését, gazdasági és kulturális jelentőségét. A vezetés során a tanulók számos érdekes állomáson mérhették le saját pénzügyi tudásukat. Például megtapasztalhatták, hogy bizony, a pénznek értékmérő szerepe is van, ezért nem is volt olyan könnyű a múltban egységes fizetőeszköz nélkül kereskedni. Sokat megtudhattunk a magyarországi nemesfémbányászatról, a magyar bankjegyek változásáról az utóbbi évtizedekben, és arról, hogy miért is olyan nehéz hamisítani őket. Majd „vérszomjas tőzsdecápaként” kereskedhettünk értékpapírokkal a világpiacon.

Ezután következett a sokak számára talán legemlékezetesebb múzeumi élmény: az a terem, ahol egy igazi aranytömböt emelhettünk meg. A lázba jött tanulóknak azonban nem volt elég idejük egy tervet kieszelni arra, hogy miként lehetne kicsempészni a nem is csekély súlyú nemesfém tömböt a múzeumból, sem azzal kapcsolatban, hogy annak értékét mire költenék. Az utolsó állomáson mindenkinek lehetősége nyílt arra, hogy a saját arcképét tartalmazó speciális bankjegyet készíthessen, aminek mindannyian nagyon örültünk. A múzeumból való távozáskor pedig még apró búcsúajándékot is kapott mindenki: egy kulcstartót és egy hűtőmágnest.

A jókedvű csapat végül egy közös mekizéssel koronázta meg a jól sikerült múzeumlátogatást.

Köszönjük szépen a szervező tanároknak a kellemes és tartalmas délutáni programot!

Azari Laura    (12.A)

Ismét eltelt egy év. A kollégium konyhájából finom mézeskalács és pizza illata szállt fel december 13-án délután. Ismét együtt voltak, sütögettek, akár egy nagy család. Ők kérték, a nagy gyerekek, hogy ez legyen benne a programban, mert szeretik, valamiért...., és valóban van benne valami varázs.

„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk". Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk."
(Pilinszky János)