Eseménynaptár
2024. április
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
27
28

Összes esemény ›

Aktuális információk
Összes hír ›
Főoldal   »   Szülőknek / Diákoknak   »   Összes hír 2020.12.06. óta

Év(ad)nyitó kollégiumi színházlátogatás

2023. október 26. csütörtök 10:48

A kollégiumi diákság október 16-án ismét Budaörsre, a Latinovits Színházba látogatott, ahol egy ráhangoló drámapedagógiai  foglalkozást követően, a “Rekviem egy álomért” című színdarabot tekintette meg.
Egy igen komoly és komor hangvételű műről van szó, melynek témája, hogy hogyan tesznek tönkre életeket a különféle függőségek, főként pedig a kábítószer használat. Az előadás ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a társadalom ahelyett, hogy segítene a függő embereknek kilábalni, a darabban is megjelenített életszituációkból, inkább gyorsan elhatárolódik, és elítéli az érintett személyeket a segítségnyújtás helyett. 
Másnap, a téma érzékenységére való tekintettel, egy foglalkozás keretében a kollégiumba látogatott a színház drámainstruktora, Debreceni Luca, akivel elemeztük a szereplőket és cselekedeteiket, majd mindenki kifejthette véleményét a témáról. Az előadás előtt főleg az asszociációkat gyűjtöttük össze, a második alkalommal pedig a színpadon látottak, és az ezek által keltett érzések, gondolatok voltak a középpontban. 
Közel kéttucat kollégiumi diáktársam nevében hálásan köszönjük a szervezést Desics Júlia tanárnőnek, a kíséretet Galambos Róbert tanár úrnak, az iskola alapítványának pedig az anyagi hozzájárulást.
Klein Bálint, 12.B
 

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

9.NA, 9.NB és 9.B osztályok a csepeli Sörfeszten (2023)

2023. október 24. kedd 12:25

Minden évben megrendezésre kerül a Királyerdei Művelődési Házban a csepeli sörfesztivál. Immáron kilencedjére is nagy sikert aratott. A vendégek hagyományőrző műsorokat tekinthettek meg táncos, énekes előadásban.
Iskolánkat most a 9.NA, 9.NB és a 9.B képviselte és rendhagyó módon egy volt diákjainkból álló férfikórus is megmutatta tehetségét, amellyel megalapozták a hangulatot. Az osztályok pompás táncokat mutattak be nagy mosollyal és jó kedvvel. Hiányzók esetén se kellett kétségbe esni, hisz segítségükre jöttek Magdi néni Csepeli Német Nemzetiségi Ifjúsági Táncegyütteséből további diákjaink. A tánccsoport később több számmal is fellépett, amik szintén fantasztikusak voltak, majd egy sörös nevezetű tánccal nyitották meg a Sörfesztbált. Mindenkinek szívből ajánlom, aki szeret táncolni, beszélgetni és szeretné megismerni és megtapasztalni a népismeretnek ezt a részét.

Simon Dalma 9.NB

 

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

2023-ban is: Blickpunkt fotóverseny! - Nevezzetek!

2023. október 19. csütörtök 17:13

Idén 15. alkalommal kerül megrendezésre a Blickpunkt – Képek versenye, ami a magyarországi németeket állítja a fókuszba!
Nevezzetek a Zentrum fotópályázatára sváb témájú fotókkal és nyerjetek 150 eurót! A legszebb képekből 2024-re szóló fali-, illetve asztali naptár is készül.
Nevezési határidő: 2023. október 25., 16 óra

További részletek: www.blickpunkt.hu

Sportok éjszakája 2023-2024 megbeszélés és sorsolás

2023. október 17. kedd 11:12

A segítőknek, a megbeszélés 2023.10.20-án (pénteken), a második szünetben (09:40-kor) lesz.
 
image.png
 
Mindenki megjelenésére feltétlenül számítok!
 
A csapatok sorsolását, a csapatkapitányok részvételével 2023.10.20-án (pénteken), a 4. szünetben (11:30-kor) tartjuk:
 
image.png
 
Amennyiben a csapatkapitányok betegség, vagy más egyéb ok miatt nem tudnak jelen lenni a sorsoláson, úgy kérem, hogy a helyettesítéséről gondoskodjon a csapat!
 
Készüljetek, mert ez egy igazán jó sulis program lesz!
Sáry József
testnevelő tanár
 
 

DNG Sítábor 2023/2024 - Jelentkezz!

2023. október 17. kedd 10:55

Az idei tanévben ismét lesz DNG Sítábor, a részletek megtalálhatóak az alábbi plakáton!

A szükséges dokumentumokat az alábbi linkekről tölthetitek le:

Jelentkezési lap
Egészségügyi nyilatkozat

Teljesen kezdők jelentkezését is szeretettel várjuk, mert egyik régi DNG-s diákunk által, nagyon kedvezményes áron tudunk sífelszerelést bérelni, illetve az oktatási lehetőség is adott.

Pontos részletekkel kapcsolatban keressétek Sáry tanár urat!

Pócza János (1948 – 2023)

2023. október 17. kedd 10:02

Pócza János 1948. május 6-án Mosonszentjánoson született. Tisztviselői családban nőtt fel, ahol „természetes volt a szülői elvárás a minél magasabb iskolai végzettség megszerzésére”. Ennek megfelelően a középiskola elvégzése után a tanulmányait az ELTE- német-történelem szakán folytatta.
Közel negyed századot áldozott életéből gyermekkori szerelmének, a labdarúgásnak, melyben pályafutása egészen a válogatottságig ívelt.
Profi futballkarrierje után lett tanár a DNG-ben, melyről ő maga így mesélt az iskola 30 éves jubileumára készült kiadványban: „Szerencsémre kiderült, hogy mégsem minden út Rómába, vagyis egyetlen irányba vezet, hanem a sporton kívül is van élet, vannak lehetőségek. Számomra ezt jelentette egy újonnan létrehozott középiskola, a Német Nemzetiségi Gimnázium. A kezdetektől, amit egy malteros gödör körbeállása jelentett, hosszú út vezetett odáig, hogy az iskolából egy országosan ismert és elismert intézmény legyen. Az itt eltöltött negyedszázad számos emlékkel és élménnyel gazdagított.”
Nemcsak szaktanárként volt karizmatikus egyéniség, de egy évtizeden keresztül vezette a történelem munkaközösséget is, illetve volt a közalkalmazotti tanács elnöke.
Kollégaként és diákként nekünk is rengeteg élményünk van Jánosról. Azt hiszem, órákig tudnánk ezeket mesélni. Nagy tudású volt, nagy tiszteletet ébresztett maga körül, folyamatosan tanult és képezte magát. Anekdotái, közmondásai, bölcsessége, diplomáciai érzéke, embersége, humora, derűje, huncut mosolya a tantestület meghatározó és karizmatikus egyéniségévé tette. A tantestület lelke volt, egy olyan kolléga, akihez mindig lehetett fordulni, aki kedves történeteivel, a rá jellemző fanyar humorral gyakran szerzett derűs pillanatokat kollégáinak és diákjainak egyaránt. Tanítványai szerették: néhányuk kedvesen csak „Apóczának” hívta.
1999-től kezdve nyugdíjba vonulásáig egyre súlyosbodó fájdalmas betegsége mellett folytatta a tanítást, nagy szakmai elhivatottságról téve tanúbizonyságot.
Ha csak tehette, nyugdíjasként is visszalátogatott a tanári összejöveteleinkre. Visszavonulása után energiái egy részét a spanyol nyelv elsajátítására fordította, de saját bevallása szerint a honlapunkon keresztül a távolból is nyomon követte az iskolában folyó munkát.
Szomorúan vesszük tudomásul a megváltoztathatatlant. DNG-s tanárok és diákok generációi őrzik meg Pócza Jánost emlékeikben. 

NNÖP Oktoberfeier - DNG - 10.A fellépése

2023. október 16. hétfő 07:00

Nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy a Pesterzsébeti Német Nemzetiségi Önkörmányzat 2023. október 7-én iskolánk torna és színháztermében tartotta Oktoberfeier rendezvényének záró akkordját.
Iskolánkat a 10.A osztály képviselte, táncaival nagy sikert aratott!
Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a jó hangulatú programnak!

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

Miért a DNG? Beszéljenek a számok!

2023. október 13. péntek 14:20

A képre kattintva megtekinthető a DNG Kompetenciamérések eredménye 2023-ig

A képre kattintva megtekinthetők a DNG 2023-as érettségi főbb tantárgyainak eredményei 

    

A képekre kattintva megtekinthetők a 2023-ban végzett diákjaink főbb továbbtanulási irányai

A képre kattintva megtekinthetők a DNG Angol középszintű érettségi eredményei 2012-2023 között 

A képre kattintva megtekinthetők a DNG Magyar nyelv és irodalom középszintű érettségi eredményei 2012-2023 között 

A képre kattintva megtekinthetők a DNG Matematika középszintű érettségi eredményei 2012-2023 között 

A képre kattintva megtekinthetők a DNG Német nemzetiségi nyelv és irodalom középszintű érettségi eredményei 2012-2023 között 

A képre kattintva megtekinthetők a DNG Történelem középszintű érettségi eredményei 2012-2023 között 

 

 

 

 

DNG-Schülerinnen und Schüler im "Unser Bildschirm"

2023. október 12. csütörtök 15:18

In der Sendung vom 10. Oktober 2023 der Fernsehsendung "Unser Bildschirm" ist unsere Schule vielfach vertreten. Lili Hoffmann (11.B) äußert sich anlässlich der Einsiedlungskonferenz in Wudersch (ab 14:38), Anna Kindlinger (12.B) und Levente Nagy-Mélykuti (11.A) als "Brautpaar" in der traditionellen Hochzeitsfeier in Schorokschar (ab 20:27), aber auch DNG-Alumni tauchen auf und kommen zu Worte.

Viel spaß beim Zusehen!

Für die Sendung klicken Sie bitte auf das Bild!

Művészet és gasztronómia - egy ínycsiklandozó kollégiumi program

2023. október 12. csütörtök 10:51

Október 5-én iskolánk 8 végzős kollégistájának lehetősége nyílt megtekinteni a pesterzsébeti Rátkay-Átlók Galériát Desics Júlia tanárnő és Galambos Róbert tanár úr jóvoltából.
Csütörtök délután közösen indultunk a kollégiumból, majd egy kis “városnézéssel” fűszerezett buszozást követően megérkeztünk a kiállítás helyszínére, ahol egy különleges élményben volt részünk.
A kiállítóterem helyiségeiben Három XX. századi pesterzsébeti művész alkotásait tekintettük meg, melyek egytől egyig különlegesek voltak. E nagyszabású kiállításon egy gondolati elemekben illetve jelképekben gazdag és igényes művészetnek lehettünk a tanúi. Rátkay Endre, Gaál Imre és Czétényi Vilmos alkotásainak a megtekintése során  különböző képzőművészeti eszközökkel és technikákkal ismerkedhettünk meg, melyek közül számomra a monotípia volt a legérdekesebb.
Miután befogadtuk magunkba ezen páratlan művészeti illetve kulturális értékkel bíró kiállítás képeit, a városközpontban egy helyi étterem felé vettük az irányt. A Mágus Pizzériában egy jóízű vacsora közben közösen kiértékeltük a Galériában látottakat, majd elkezdtük tervezgetni a következő közös programunkat.
Ezúton szeretném még egyszer megköszönni tanárainknak a fantasztikus programot és szervezést. Reméljük, hogy ezzel a programmal sikerült hagyományt teremteni, és a mindenkori 12. évfolyamos kollégistáknak is lehetőségünk nyílik majd ellátogatni a Rátkay-Átlók Galériába.
Szerintem mindannyiunk nevében kijelenthetem, hogy nagyon jól éreztük magunkat, és izgatottan várjuk a következő gasztrokulturális élményt!
Szabó Lili
 

Képgaléria

A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...

  
  
© 2020 Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium / Minden Jog Fenntartva