Egerek és emberek - színházi program a kollégiumban
2023. december 05. kedd 09:45
Egy kis kollégiumi csoport, Desics Júlia tanárnő szervezésében, 2023. november 29-én újfent ellátogatott a budaörsi Latinovits Színházba, ebben a tanévben már másodjára. Ezúttal az Egerek és emberek című darabot láttuk John Steinbecktől, aki a gazdasági válság kíméletlen és kegyetlen hétköznapjaiba engedett betekinteni minket. Az előadás a huszadik században játszódik, két amerikai férfiról szól, akik az országban több, kevesebb sikerrel keresnek munkát, és próbálnak megélni abból az éhbérből, amit kapnak. Az eszes, és menekülésre mindig kész George küzd nap mint nap a nagydarab, gyermekded Lennie-vel az oldalán, akinek az utolsó rokonai is meghaltak, így George akármennyi nehézséget is okoz magának ezzel, felelősséget érez az agyban kissé elmaradott Lennie iránt. Ők ketten vándorolnak végeláthatatlanul munkát keresve, egyik farmról a másikra. A kis remény csak azoktól az elmélkedésektől pislákol bennük, amikor leginkább Lennie kérésére felidézik, milyen lenne, ha sikerülne annyi pénzt megspórolniuk, hogy saját kis házat vehessenek, saját földdel, háziállatokkal, kis konyhakerttel és minden jóval. Így megy ez a gazdasági válság kemény idején egy darabig, de Lennie gyerekes tettei miatt folyton elveszítik a munkájukat. Folyton megijeszti a többi embert, azzal hogy mindent meg akar, és meg is érint, ami puha, színes, vagy bármi egyéb, ami felkelti az érdeklődését. Egyik esetben újfent elveszítenek, majd találnak egy munkát, de Lennie gyerekessége most egy másik embert is komoly veszélybe sodort, mire Georgenak egy elszomorító, és számára különösen nehéz, de talán szükséges döntést kell meghoznia, Lennie és az emberek érdekében is. Ezzel tragikus véget ér a történet, amely szerintem mindannyiunkat megérintett, John Steinbecknek köszönhetően. Amikor az író megkapta, saját véleménye szerint méltatlanul, Nobel-díját (részben) ezt nyilatkozta: "Az az író, aki nem hisz abban, hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban.”
Paveszka Sára 9.NA