Megpályázható a Miniszterelnökség kiemelt Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíja 2024!
A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Ügyekért Felelős Államtitkársága idén is meghirdette pályázatát Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra a nemzetiségi anyanyelvű és kétnyelvű, illetve nemzetiségi nyelvoktató program szerint működő középfokú iskolák tanulói részére.
Az ösztöndíj célja a nemzetiségi törvény által felsorolt valamely nemzetiséghez tartozó, kiemelkedő képességű, nehéz szociális körülmények között élő tanulók továbbtanulásának elősegítése. A pályázaton az a magyar állampolgárságú tanuló vehet részt, aki nyilatkozata szerint valamely nemzetiséghez tartozik, tanulmányi eredménye a pályázat benyújtását megelőző tanév végén eléri a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjra vonatkozó rendelet szerint számítandó legalább négyes átlageredményt, más forrásból azonos időszakra nézve egyéb tanulmányi ösztöndíjban nem részesül.
Az ösztöndíjban az a tanuló részesülhet, aki az iskolával együttműködve - a pályázati felhívásban meghatározott dokumentumokat hiánytalanul és határidőn belül csatolva - terjeszti elő pályázatát és a pályázat benyújtásakor az intézmény utolsó két évfolyamát megelőző évfolyamot végzi (iskolánkban ez a jelenlegi 10. évfolyamos tanulókat jelenti).
Az ösztöndíj összege tanulónként havi 30.000 Ft, amelyre sikeres pályázat esetén az ösztöndíj megállapítását követő szeptember 1. utáni két tanítási évben jogosult a diák. Egy iskolából adott évfolyamról hat tanuló részesülhet támogatásban. Az iskola ajánlásával benyújtott pályázatok alapján a miniszter dönt az ösztöndíj odaítéléséről, a pályázatot elnyert ösztöndíjasok névsorát a Kormány honlapján közzéteszi.
Mivel a pályázatot iskolánknak is támogatni kell, a pályázat iskolán belüli beadási határideje (papír alapon, géppel kitöltve, aláírva): 2024. május 14. (kedd), 12.00 óra, 105-ös szoba. A pályázatok összeállításával kapcsolatban további információ, segítség stb. Varsányi Krisztina tanárnőtől kérhető a varsanyi.krisztina@dng-bp.hu email-címen, vagy személyesen a 105-ös szobában.
A teljes pályázati felhívás, a benyújtáshoz szükséges mellékletek stb. a kormány.hu oldalon, az alábbi linkre kattintva elérhető.
A pályázati felhívás és a pályázati adatlap ide kattintva közvetlenül is elérhetők: