Tanévzáró színházi program 2024
2024. május 29. szerda 08:04
A kollégisták színházat szerető csapata, ahogy a tavalyi évben, úgy idén is egy kellemes színházi estével zárta a tanévet május 21-én. Hol máshol, mint a kedvenc kis teátrumunkban, a budaörsi Latinovits Színházban, ahová már visszajáró vendégek vagyunk. A kora nyári estében különösen kellemes hangulata van a színház kis kertjének. Jó itt leülni, várakozni, beszélgetni, együtt lenni. Az elandalodásra azonban most nem sok lehetőségünk maradt. Az Alföldi Róbert által rendezett Hamlet (vagy ahogy a plakáton szerepelt a cím: h.ml.t) igazán meglepte és felrázta a jórészt fiatalokból álló közönséget. "Friss, ropogós és hangos lett ez a Hamlet" - ahogy Sáhó Barnabás kritikus írta. Erről a ropogósságról, a közben odakint megeredő zivatar is gondoskodott. Forgách András frappáns új fordításában az eddigi egyik legjobb szövegű Hamlet született meg. A közönség élvezte a csattanós, humoros dialógusokat. Az előadás energikus, végig lendületes volt, egy percre sem unatkozott a néző . Megmaradt a lényegi mondanivaló, de úgy, hogy az a mát is érintette, és ezáltal az egész mű újszerűnek hatott.
A program levezetése a rákövetkező héten a kollégiumban történt, feldolgozó drámapedagógiai foglalkozás keretében. Debreceni Luca drámainstruktor tartott órát az érdeklődő diákok számára.