Válasszon nyelvet!

MagyarDeutsch
"Zöld úton, két keréken" nemzetközi projekt
2012. november 16. péntek, 20:09

Az előző tanévben intézményünk a „Comenius Iskolai Együttműködések” kategóriában a Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium együttműködő partnereként sikerrel pályázott az Európai Unió finanszírozásában megvalósuló "Zöld úton, két keréken" projektben való részvételre.

A projekt célja a kerékpárral iskolába, munkába járás és a környezettudatos életmód népszerűsítése az összes partner intézményében és lakóhelyén.
A külföldi résztvevők német, cseh, szlovák, holland, török és olasz iskolák, illetve azok tanárai és diákjai.

A projekt megvalósításának előkészítésére a partner intézmények képviselői november 7. és 9. között Budapesten gyűltek össze, ahol a három magyarországi partner, a Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, a Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola valamint a Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium szervezésében sor került a legfontosabb feladatok áttekintésére.

A találkozó résztvevői kiválasztották a beadott tervek közül a projekt hivatalos logóját, amely a projektben résztvevők pólóját is díszíti majd.

November 9-én intézményük könyvtára adott otthont a három napos nemzetközi projekt-előkészítő találkozó zárónapjának, ahol az intézmények projekt-koordinátorai és vezetői tartottak munkamegbeszélést.

A képre kattintva további képek tekinthetőek meg

A "Zöld úton, két keréken" nemzetközi projekthez kapcsolódó iskolai pályázatra 34 pályázó adta be jelentkezését. Az eredményhirdetésre és a legjobbak díjazására november 19-én, hétfőn 13:40-kor a könyvtárban kerül sor.

Pályázati felhívás

A "Zöld úton, két keréken" projekt eseményeiről rendszeresen hírt adunk honlapunkon, valamint az első emeleti rövid folyosón található tematikus faliújságon.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>

6. oldal / 6