Ausschreiben zum Nationalitätenstipendium des Komitats Pesth 2022
A 2022-es kollégiumi intézményi tanfelügyelet eredménye
IKSZ-elj a Szigetújfalui Német Nemzetiségi Táncegyüttes rendezvényein!
Kollégiumi évzáró buli 2022
Ez is eljött… a tanév vége.
Felszabadult hangulatban ünnepeltünk együtt ennek örömére, az egyik majdnem utolsó estén, még a nyári szünet kezdete előtt. A zenei aláfestésről Mikus Dániel, kollégiumunk egyik lakója gondoskodott. Most sem csalódtunk benne. Külön köszönet a kollégium konyháján sült házi sütiért, amit Gerhard Csilla iskolatitkár, „mindenki anyukája” sütött nekünk. A süti kevés volt, de az is lehet, hogy a szánk volt nagy. Akinek nem jutott elég, pizzával vigasztalódhatott. Galambos Róbert tanár úr (konferanszié) felvezetésével - természetesen nagy örömujjongás közepette - hagyományainkhoz híven kiosztottuk az ez évi torta jutalmakat. Egyet még a Halloween tökfaragó verseny első helyezettje, Juhász Janka kapott, egyet az idei év kollégiumi szobatisztasági verseny győztes helyezettjei, a 10-es szoba lakói nyertek el (Kékesi Márton - Zsitva Ferenc).
Ismét öröm volt együtt lenni, egymás társaságában feltöltődni, aktívan kikapcsolódni. Ez idő alatt csak a játékra koncentráltunk, nem figyeltük a telefonokat, egy pár órára kizártuk a külső világot.
„Többet kellene játszanunk. Hogy miért? Mert amikor játszunk, elfelejtünk mindent, és kiszakadunk a valóságból” – írja Julian Brass.
Mindenkinek tartalmas, szép, pihentető nyári szünidőt kívánunk!
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
Kitűnő tanulóink a 2021/2022-es tanév végén
9.NA:
Bálint Martin Patrik
Kovács Boglárka 9.NB:
Babinszki Lara
Fajta István László
Farkas Kitti Zoé
Halász Bereniké
Hidvégi Melinda
Juhász Dávid
Petróczi Máté
Szutter Olivér
Tancsik Renáta
Tarbály Szandra
Tóth-Pataki Réka
9.A:
Bokros Bettina Viktória Sinkó Flórián
|
9.B:
Baumann Brigitta
Fábián Léna
Márta Viktória
Murányi Ádám
Zilling Gerda Hanna
10.B:
Kékesi Márton
11.A: 11.B:
Nadj Tímea
12.A:
Bencsik Botond
Nagy Csillag Janka
12.B:
Sztaskó Kira Fanni
|
A 2021/22-es tanévet lezártuk!
FONTOS INFORMÁCIÓK!
INTÉZMÉNYI ÜGYELET | ||
Ügyeleti nap |
Ügyelet időtartama |
Felügyeletet ellátja |
Július 1-ig |
8-16h | Iskolavezetés |
Július 13. | 9-13h | Gerhard Csilla (iskolatitkár) |
Aug. 17. | 9-13h | Gerhard Csilla (iskolatitkár) |
Aug. 22-től | 8-16h | Iskolavezetés |
Énekkarunkkal és diáksegítőinkkel képviseltettük magunkat a 26. Országos Gálán
2022-ben a járványügyi helyzetre való tekintettel az Országos Nemzetiségi Gálát nem januárban, hanem június 18-án rendezték meg a Budapesti Kongresszusi Központban.
Nagy büszkeség számunkra, hogy amellett, hogy Sztaskó Kira 12.B osztályos tanuló Valéria Koch díjban részesült, iskolánk énekkarra is elnyerte a megtiszteltetést, hogy fellépjen ezen a rangos rendezvényen. Kórusunk nemcsak a magyar és a magyarországi németek himnuszát énekelte el, hanem - Győrfi Zsuzsanna tanárnő vezetésével - egy soroksári népdalcsokrot is előadott, mely a következő darabokból állt: Einmal wieder glücklich sein, Inselbaum, Hoje, jetzt foarn ma im Himmel, Mia san unsri drei Briade.
Gratulálunk és köszönjük kórusunknak és kórusvezetőnknek a nagyszerű produkciót!
Köszönjük tovább annak a 20 diáksegítőnknek is a munkáját, akik vendégek fogadásával, illetve a kitüntetettek színpadra kísérésével segítették a rendezvényt!
Hajrá DNG!
Hajrá nyári szünet!
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
DNG-Gold im Landesrezitationswettbewerb 2022
Am 27. Mai 2022 fand das Landesfinale des diesjährigen deutschsprachigen Landesrezitationswettbewerbes statt. Es traten rund 200 Kinder und Jugendliche aus Grund- und Mittelschulen in 11 Kategorien gegeneinander an. Unsere Schule vertraten dieses Jahr nicht nur acht Schülerhelfer:innen, sondern auch vier Wettbewerbsteilnehmer: Flórián Sinkó (9.A), Anna Grobe (9.B), Laura Szabó (9.B) und Dominik Beszterczán (11.B).
Sie haben Platzierungen wie folgt erreicht: In der Kategorie Hochdeutsch Klassen 9-10. belegte Flórián Sinkó den 10., Anna Grobe den 11. Platz. In der Kategorie Mundart Klassen 9-12 erreichte Laura Szabó den 8. Platz. Am besten hat von unseren Vier Dominik Beszterczán abgeschnitten, der – nach langjährigen Versuchen – dieses Jahr in der Kategorie Hochdeutsch Klassen 11-12. sich endlich die Goldmedaille geschnappt hat.
Über seine Erlebnisse berichtet Dominik Beszterczán:
Am 27. Mai habe ich - mit drei Mitschülern aus dem DNG - an der Apor Vilmos Katholischen Hochschule am Landesfinale des ungarndeutschen Rezitationswettbewerbs teilgenommen. Ich nahm am Wettbewerb in der Kategorie Hochdeutsch 11-12 teil. In dieser Kategorie waren wir zu acht und ich war der einzige Mann. Meiner Meinung nach war jeder von uns sehr gut und es war überhaupt nicht einfach für die Juroren eine Entscheidung zu treffen. Schließlich hat die Jury mich aber als Sieger ernannt. Das Gefühl endlich Nummer 1 zu sein war ganz merkwürdig aber sehr gut.
Wir danken unseren Schülerhelfer:innen, und gratulieren allen vier Wettkämpfern ganz-ganz herzlich, wir sind ganz stolz über ihre Leistung!
Besondere Gratulation geht an Dominik, der Jahr für Jahr immer angetreten ist, es nie aufgab und es endlich doch bis zur Goldmedaille geschafft hat!
Wir wünschen Allen weiterhin viel Ausdauer aber auch gute Erholung für die Ferien!
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
26. Országos Gála: Sztaskó Kira Valéria-Koch-Díjat kapott (2022)
2022-ben a pandémiára való tekintettel az Országos Nemzetiségi Gálát nem januárban, hanem június 18-án rendezték meg. Az ünnepi műsor keretében adják át hagyományosan a magyarországi németség legrangosabb kitüntetését, az Ehrennadel díjat, illetve Koch-Valéria-díjat arra érdemes középiskolai diákoknak. Nagy büszkeség számunkra, hogy az idei kitüntetettek között volt Sztaskó Kira, 12.B osztályos tanulónk, aki az alábbi kitüntető szavakkal vehette át az elismerést: ... (hamarosan)...
Kirának nagy szeretettel gratulálunk a rangos elismeréshez, továbbá kitartást, sikereket és jó feltöltődést kívánunk a nyári szünetre!
Képgaléria
A képre kattintva további fotók tekinthetők meg...
OKTV-eredmények 2021/22
A tantárgyankénti részvétel a következőképpen alakult: | |
angol nyelv I. kat. | 8 fő |
biológia II. kat. | 6 fő |
fizika II. kat. | 1 fő |
földrajz | 5 fő |
informatika I. kat. | 1 fő |
kémia I. kat. | 2 fő |
magyar irodalom | 2 fő |
magyar nyelv | 1 fő |
matematika II. kat. | 5 fő |
német nemzetiségi ny. és ir. | 7 fő |
német nyelv II. kat. | 16 fő |
történelem | 2 fő |
Az első fordulóból 2-en jutottak tovább, név szerint:
|
|||||
Tantárgy, kat. | Tanuló |
Évf.
|
oszt. | Felkészítők | |
német nyelv II. kat. | Koósa Róbert |
11
|
b | Jakus Enikő | |
német nyelv II. kat. | Krasznai Janka |
12
|
b | Kóbor Ágnes | |
Közülük 2-an jutottak a döntőbe:
|
|||||
Tantárgy, kat. | Tanuló | Évf. | oszt. | Helyezés | Felkészítők |
német nyelv II. kat. | Koósa Róbert |
11
|
b | 17 | Jakus Enikő |
német nyelv II. kat. | Krasznai Janka |
12
|
b | 9 | Kóbor Ágnes |